Real-szátrok
Dav 2004.08.02. 11:49
A Real Madrid elnökjelöltjei további sztárokat ígérnek
Vasárnap ismét elnököt választanak a Real Madrid pártolótagjai. A két jelölt a jelenlegi presidente Florentino Perez, valamint elődje, Lorenzo Sanz. Mindkét fél megválasztása esetére további klasszisok érkezését ígéri.
A Real Madrid gyászos idénye után - a királyi gárda semmit nem nyert a véget ért idényben - az edzőváltás után le kellett mondania Florentino Perez elnöknek is, de rögtön jelezte, újra indul a posztért. Amiért azonnal bejelentkezett a 2000-ben vele szemben alulmaradó Lorenzo Sanz is.
A korábbi presidente bejelentette, hogy ha a klub pártolótagjai vasárnap őt választják elnöknek, akkor a portugál Maniche-t és Milan Barost, a portugáliai Európa-bajnokság cseh gólkirályát, egy év múlva pedig annak honfitársát, Tomas Rosickyt is a Bernabeu-stadionba csábítja.
"Mindhárom játékossal előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, így szinte biztosan állíthatom, hogy ha rám szavaznak a legtöbben, akkor José Antonio Camacho vezetőedző már nyugodtan számolhat velük" - mondta Sanz.
Úgy tűnik, hogy Sanz ugyanahhoz a taktikához folyamodik, mint amellyel 2000-ben Florentino Perez rukkolt elő. Perez négy éve Luis Figót, majd minden évre egy újabb világsztárt "ígért be" a szurkolóknak.
Az örök rivális FC Barcelonától meg is szerezte a portugál klasszist, majd egy évre rá a francia Zidane, újabb egy év elteltével a brazil Ronaldo, míg tavaly az angol Beckham is a spanyol fővárosba került. Perez most sem fukarkodik ígéretekkel, a napokban a BL-győztes Portohoz utazott, a hátvéd Ricardo Carvalho és a középpályás Costinha szerződtetése ügyében. Ugyanakkor a jelenlegi elnök kijelentette, Figot megfelelő ajánlat esetén kész elengedni.
Camacho edző ugyanakkor szeretné csapatában tudni a francia Vieirát - aki nem akarja elhagyni az Arsenalt - vagy a brazil Emersont. Az AS Roma dél-amerikai középpályását klubja hajlandó lenne elengedni a spanyol csapatba, ő ugyanakkor a Juventusba szeretne menni, mellyel már meg is egyezett. A klubhoz visszatért Morientes pedig kijelentette: miután a Monacóval BL-döntőt játszott, a tavalyi kiírás gólkirálya lett, így nem hajlandó leülni a kispadra
Kapcsolódó anyagok: Három sztárklub verseng az olasz tehetségért A Real Madrid csábította Inzaghit Lemondott a Real elnöke Roberto Carlos 2007-ig a Real Madridé A Real Tottit és Emersont is vinné A Real menesztett edzője visszatér Manchesterbe
|