A klub története részletesen

Dav  2004.08.02. 13:59

A Real nem a legrégebben alapított futball klub, még Spanyolországban sem tartozik a legrégebbi közé. (Az első spanyol csapat a Recreativo de Huelva volt). Nem is a Realé a legnagyobb stadion, nem is tartja a szezonjegyek eladási rekordját, de tény, ha a világon bárhol megemlítjük a Real nevét, szinte biztos, hogy mindenki tudni fogja, hogy nem akármilyen focicsapatról van szó. Nem is csoda, hiszen olyan tehetségek játszottak soraiban az 1950-es évek folyamán, mint Di Stefano, Puskás Öcsi, vagy Butragueno, Michel és Hugo Sanchez az 1980-as évek sztárjai, vagy pár név a jelenből: Raul, Hierro, Roberto Carlos. Nem lehet kétségünk afelől, hogy ez a csapat maradandó nyomot hagyott a futball történelmében.
A siker azonban nem a csak a játékosoknak köszönhető. Az edzők és klubigazgatók remek stratégiái eredményezték a számtalan sikert külföldön és otthon egyaránt. Igen tekintélyes a Real trófeagyűjteménye, tekintve, hogy a csapat nyerte a legtöbb európai kupát, valamint annyi BEK győzelmet tudhat magáénak, mint egyetlen más klubcsapat sem. A sikert tulajdonképpen egy ember alapozta meg.
Ez az ember nem volt más, mint Santiago Bernabeu, aki 1943-ban lett a csapat tizedik elnöke, és ezt a posztot 1975-ig töltötte be. Munkálkodása alatt a csapat hat Európa Kupát, egy Nemzetközi Kupát, tizenhat liga bajnoki címet, és hat Spanyol Kupát nyert. Ennek az időszaknak a gyümölcse lett az, hogy a Real Madrid elnyerte a világ legjobb klubcsapata címet.

Az alapítás és 1912 között eltelt időszak alatt a csapat még csak Madrid Futballklub néven futott. A Real Madrid nevet 1920 után vették fel. Addig kisebb-nagyobb sikerrel ugrált a bajnoki osztályok között, meccseket játszott kisebb-nagyobb sikerrel. Az akkori stadion a Hippodromó volt. 1904-ben a csapat átköltözött az O'Donnell mezőre, ahol Madrid első körbekerített pályáját vették birtokba. Az avató meccs már ezen a helyen történt a Madrid és a Sporting Irún között. Tizenegy évvel később ismét költözni kezdett a Madrid, ezúttal a Ciudad Lineal stadionba, amely befogadóképessége 8000 fő volt, és minden szempontból jóval igényesebb volt, mint az eddigiek. A megnyitó ünnepség 1923. április 29-én volt, ahol a király is képviseltette magát. A Real 2:0-ra verte az Union csapatát, s mindkét gólt José María Ubeda lőtte.

Pont egy évvel később a Madrid ismét új terepet avatott fel, most éppen a Chamartínt, amit először érzett igazán magáénak a csapat. A nyitómeccsen a Real az angol kupagyőztes Newcastle Unitedot győzte le 3:2-re. Ez a stadion - melynek befogadóképessége már 22500 fő - volt az az építmény, melyben a Real megnyerte élete első ligacímét. Santiago Bernabeu, akit 1943-ban választottak elnöknek, az első győzelem után határozta el, hogy világhíressé teszi a klubot.

1944-ben megkezdődtek a munkálatok az új stadion körül, amelyet La Castellana-nak, vagyis Palotának neveztek el, de 1955 januárjában átnevezték az elnök nevére.

1947-ben, mikor a Real a portugál Os Belenenses ellen játszott, és megnyerte a meccset 3:1-re, a nézők száma meghaladta a 75 000-et. Az új stadion első gólját Sabino Barinaga szerezte.

1952-re jutottak el odáig - hivatkozva a hatalmas és egyre növekvő rajongói létszámra -, hogy a stadiont kibővítsék egy harmadik résszel, amit csak tyúkól néven emlegetnek. A Real arany-időszaka alatt, az 1950-es, 1960-as évek alatt, mikor a már említett Európa Kupa áradat volt, soha nem látott nézettségi rekordokat döntöttek meg. A nézőszám a 120 000 főt is túllépte. Spanyolország első hivatalos nemzetközi címét is a Bernabeu stadionban nyerte, megverve az egykori Szovjetunió csapatát az Európai Nemzeti Bajnokság döntőjében, 1964-ben.

Az 1980-as évek elején kénytelenek voltak még egy bővítést végrehajtani a stadionon, így a befogadóképesség tovább nőtt. Azonban a Világkupán való részvétel után ez is kevésnek bizonyult, így 1992-ben kezdték meg újra a munkálatokat, és tizennyolc hónap alatt megnövelték a stadion kapacitását 100-105 000 főre. Mindenesetre az új UEFA szabályok szerint, minden stadion csak ülőhelyeket tartalmazhatna, és ehhez alkalmazkodni kell minden csapatnak. A Real azon spanyol csapatok közé tartozott, akiknek két év haladékot kellett kérniük az UEFA-tól, mert nem tudták összeegyeztetni a nézőszám növekedését az újjáépítések ritmusával.
Így aztán készül egy új stadion tervrajza, amely a Bernabeu-tól 5 km-nyire helyezkedne el. A régi stadion kapacitását 5-10 000 üléssel múlná csak felül, de lenne benne egy emlékmúzeum, a Real Madrid történelmének tisztelegve. A munkálatokat 2005-re fejezik majd be.

A 2000-2001-es szezon alatt Lorenzo Sanz próbált némi előnyre szert tenni, mialatt a csapat megnyerte nyolcadik Európa Kupáját is a másik elnökjelölt, Florentino Pérezzel szemben. Tény, hogy a Realnak szüksége volt már egy új vezetőre, de a szavazatok alapján Pérez lett a csapat tizennegyedik elnöke. A választási kampány ideje alatt Florentino különféle biztosítékokat és javaslatokat sorolt fel a klub további sikeres vezetése terén. Ezek közül az egyik legsikeresebb húzása - minek köszönhetően végül is ráestek a szavazatok - Luis Figo megszerzése volt. Mire Figo megérkezett, addigra azonban Anelka igazolt át a Paris St. Germain-hez. Ez igen sok rajongót meglepett, de nem gátolta a csapatot a további előrejutásban. A csapat egyik legtehetségesebb játékosát, akivel megnyerték a Bajnokok Ligáját, Fernando Redondot eladták az AC Milannak.
A sikerek azonban elmaradtak. A Galatasaray-t hatalmas nyerni akarás hajtotta a Szuper Kupa döntőjében, s le is győzték a Realt Jardel aranygóljával. Aztán a Világkupában a Boca Juniorstól szenvedtek vereséget 2:1-re. Aztán még mindig nem volt elég a csalódásokból, ugyanis a Real ismét megpróbálkozott a Copa del Rey-jel, ahol rögtön az első körben kikapott a másodosztályú Toledótól. A mérkőzések új formája, ahol az első két kört kieséses alapon játszották, értelemszerűen nem igazán feküdt a Madridnak.

A 2000-es év végül is nem záródott annyira rosszul a Real számára, hiszen egész évszázados eredményét elismerendő, jelölték az évszázad klubcsapata címre. Luis Figo a második helyen végzett Zinedine Zidane mögött az év játékosa versengésben. Pár nappal később pedig az Európa legjobb játékosa címet kapta meg. A portugál játékos így a harmadik volt a Real Madrid történetében, aki magáénak mondhatta ezt a címet Alfredo Di Stefano (1957-ben és 1959-ben kapta meg) és Raymond Kopa (1958) után.